KIADVÁNYOK

 

...egy festő-restaurátor keze, úgy tűnik, ha belefog valamibe, elég kitartó. S mivel ismeri a festékrétegek természetét, hogy a felszín alatt gyakran értékesebb rétegek rejlenek, nem fél megpiszkálni a szöveg- rétegeket sem, várakozóan nyúl a felszín alá, a kéreg repedéseibe. Évek munkája – szenvedése, kínja és öröme, mosolya – volt, amíg a „vasárnapi költőből” egyszerűen csak költő lettél. Ünneplős versköntös és -orca, maníros beszéd felszíni rétege alatt felfedezted a mindennapok beszédrétegeit, az élőbeszéd pedig elvezetett elmúlt létek örökéig, úgy, hogy szinte kortársként csodálkozol rá dédmamád málló selyemruhájára, egy barokk oltárfestő elcsorgó festéknyomára, vagy Ariadné szakadozó fonalára, ami nem csak hiteget. S persze elvezetett saját léted mélyebb rétegeibe is, ahol a vers hirtelen vallató sugárrá változik, az arc én-mozaikja pedig széthullik, elemeire, és eltűnik egy füstalagúton át. Eltelik egy kis idő, mire az arc alatti membrán-érzékeny réteg új arcot terem, amelyet a belső ének, haikuló csend éppúgy áthat, mint a külvilág szín- és fényreflexei. Innentől a vers – vasárnap is – magáért beszél. Ez a magáért, „magától” pedig – Reményik Sándortól tudjuk – „a Kegyelem”.


Miklya Zsolt

B. Tóth Klára

Archullató

verseskötet

B. Tóth Klára

FÖLD RÁCSAIN


  1. B. Tóth Klára festőművész, restaurátor, vizuális nevelő és költő. Nem a képzőművészet mellett, "másodállásban" költő, hanem par excellence lírikus, akinek a versírás éppen olyan természetes kifejezési formája, mint az ecset kezelése. Természetesen érezni versein a képi látás jellemzőit, vagyis kitapintható a vers születésének induktív útja: az impressziótól, a meglátott képtől az átlényegítésen keresztül az üzenet kibomlásáig, de nem ez a lényeges. A versírás metódusánál sokkal fontosabb, hogy a kis dolgokban is meglátja a lét nagyobb összefüggéseit, ahogyan például ezt a tömött szatyrokat cipelő asszony képének és gondolatainak szonettbe foglalása jelzi (Szeletre bontva). Nagyon mély belső életet élő lírai szubjektum önarcképe bontakozik ki az olvasó előtt a versek nyomán: szenvedése és halálvíziója (Hajnali abszurd), a számítógépe előtt dolgozó értelmiségi eszmefuttatása (Betűfürkész; Csak ami nincs; Betűpárlat), a lét biológiai mechanizmusa (Májusi abszurd; Levélember), az önelemzés elszántsága (Cáfolat), a megtisztulás vágya (Mossa le) vagy a gyász érzése (Belgyász; Mesterbúcsúztató). Valójában minden verse a lírai szubjektum személyiségképéhez tesz hozzá új árnyalatot, éspedig a belső képalkotás útján. B. Tóth Klára költői képei ugyanis kevésbé a külvilág látványán, inkább a belső látás vizionálta képein alapszik. A verstörténések, a versben rögzített impressziók többnyire belülről fakadók: "A múltba lógó rozsdás láncokon / ereszkedtem alá letűnt korokba, / meg-megnyikordul a padlásgerenda / mint pincemély - szimultán - sóhaja" (Öntisztulás). A befelé néző költő ilyen, kerülő módon, áttételesen képes föltárni a külvilág rejtett tartalmait; vagyis önreflexió révén szeretné megérteni a korát és a helyét, illetve a maga helyét a tér-idő koordinátarendszerben (Égi dolgok; Táncos; A tér mögött; Kupola). Ilyen módon B. Tóth Klára kezében az önelemzés létértelmezéssé válik. Változatos alakzatokban, míves versformákban szólal meg, a haikutól a szonetten át a szabadon áradó, terjedelmesebb "nagy" versekig, amelyek szinte elbeszélő költeményekké nőnek (Nyárszőnyeg terítékén; "Régimódi ruhaház"; Küllőglóra). Néhány verse minta nagy lélegzetű kompozíció előtanulmánya, mintegy a készülő festmény vázlata volna, miközben e darabok éppen nem a kidolgozatlanságról árulkodnak, hanem a teremtendő kompozíció nagyságáról. Kortárs líránk figyelemre méltó értéke a Föld rácsain. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"


Mezey László Miklós

 

Kulin Borbála recenziója itt...

 
 

 
 

További kiadványok